2018. október 22. hétfő

Óriási tehetséggel, sok-sok bizonytalansággal és némi hozzáállási problémával…azaz gatyába rázás level 1…:)

Sajnos, mint minden sportban nagyon fontos az alkat, a testfelépítés, ízületek, tapadási pontok… Vannak szerencsésebbek, illetve olyanok, akik sokkal több „melóval” juthatnak el egy komolyabb szintre az adott sportágban.

Egyesületünk kajakosa pont a szerencsésebb kategóriába sorolható, de…

Igen ott van az a „de”, ami lehet a bizonytalanság, a motiválatlanság vagy akár a hanyag hozzáállás is.

A három közül bármelyik tönkre teheti a sportoló karrierjét, ha nincsen időben orvosolva.

Ennek érdekében lépéseket teszünk kollégámmal Jocival, aki minden bizonnyal támogatja Ignácunk gatyába rázását. :)

 

Röviden tömören tehát arról van szó, hogy városunk leggyorsabb kajakosa (2017-ben is) az idei szezont átduzzogva, az edzéseket néha keményen, néha pedig félgőzzel letudva abszolválta. Továbbá 4 hét kihagyással, sérülés miatt le sem „bagózott” edzésre, ami ugye picit érthető is. Ráadásnak még a fejébe vette, hogy abba is hagyja, mert nem érzi olyan jónak magát.

Mindezek után az idei kölyök és serdülő OB előtt egy rövidke monológ végén megbeszéltük, hogy ha egy ilyen pocsék szezont követően döntőbe jut k1-200-on, ami nem mellesleg olimpiai szám is, akkor kijár neki egy jó nagy segberugás. Persze sikerült is, hiszen 1 másodpercnyire volt a dobogótól, ami egy nagyon komoly teljesítményt jelent egy ilyen mezőnyben.

Így tehát jöhetnek az első lépések a gatyába rázást illetően, amivel kapcsolatban indítunk egy szavazást az egyesület facebook oldalán ITT…

A szavazásban bárki részt vehet! Családtagok, osztálytársak, egyesületi tagok, barátok, barátnők, kenusok…J

A szavazás eldöntendők:

  1. Ignác semmiképpen se hagyja abba a kajakozást és billentse üllepen Dr. Csábi Bettina 10x-es profi kick-box világbajnok
  2.  Ignác semmiképpen se hagyja abba a kajakozást és nyomjon le 2000 lábemelést, 1200 fekvőt és 600 húzódzkodást
  3. Ignácunk kapja meg az előző kettő csomagot egyben
  4. Ignácunk semmit se kapjon

 

A választott számot kérjük, hogy a bejegyzéshez tartozó hozzászólások menüpont alá írja be! Köszönjük! Sok együttérzést és még annál is több „jóindulatot” várok el sporttársaimtól…J Én a 3-mas csomagra fogok szavazni…:D

 

Hallottad milyen kemény munka folyik a Bajai Spartacus kajak-kenu szakosztályánál? Szakadnak a kötelek, „sikítanak” a csapágyak, kopnak a menetek, azaz új ergométerekre gyűjtünk! J

Jó évet zártak a kajak-kenusok, hiszen raftingban és sárkányhajóban is jól sikerültek a válogatók, így kijutottak a nemzetközi versenyekre.

A kajak es a kenus mezőnyben is sikerült bejutni minden döntőbe, így tehát sikerült behozni a kenusoknak azt a bő 20 másodpercet, amivel le voltak maradva a versenyzők 500-on . Továbbá 1000 méteren is egy jó idővel büszkélkedhet Király Dávid, aki 4:07-et ment a GPS szerint, az egyik edzés végén még a nyári szezonban. Géza pedig 500 és 200 méteren is bejutott a döntőkbe, ami idén már minden bizonnyal dobogó közeli eredmény lehet. Illetve a kajak fronton is Ignác a népes 90 fős mezőnyben a 7. időt lapátolta 200-on. Idén Ő és Dávid egy dobogós eredményre pályázhat.

Viszont térjünk vissza a 2017-es szezonra, amit már javában elkezdtünk még szeptember végén. Szépen haladunk a cél felé, fokozatosan emeljük a súlyokat és a körök számát. Ennek köszönhetően folyamatosan erősödnek a gyerekek és a lépcsőzetességnek köszönhetően az ízületeiket is kíméljük. Tehát nálunk nincsenek fájó  -és ropogó ízületek!

Ellenben van izomláz és elszakadt ergométer kötél, amit idén Dávidnak sikerült elszakítani. A tavalyi szezont pedig Ignác és Joci zárta, akik a kajak ergo kötélzetét tették tönkre egy „könnyed” rajtolgatással a legerősebb fokozaton.

Így tehát a konklúzió? Jó úton haladunk!

Végül pedig egy új 500-as csúcs Dávidtól, aki 1:56-ot húzott ergon. Sajnos a végét elrontotta, mert lerúgta a 25-ös tárcsát és kibillent, aminek következtében vesztett 3-4 másodpercet.

Friss hírek

Feliratkozás

Lépjen velünk kapcsolatba

Ha további információt szeretnél, töltsd ki ezt az űrlapot. Amint lehet válaszolunk.

captcha

Facebook